"Mikor a szemébe nézel, s tudod, hogy ez nem olyan mint régen, mert a köztetek lévő kapcsolat lehetetlen. Mikor ránézel és arra gondolsz mikor megcsókolt és megölelt, és szép szavakat súgott neked, de tudod, hogy már nem lesz többé ilyen. Nem öleli át a tested, nem csókolja a szád, nem simítja a bőröd és tudod, hogy ő is akarja, de nem lehet. Mikor rád mosolyog, de már nem úgy mint régen egy forró csók után. Most nem úgy, most csak talán örül, hogy lát, de a mosolya mögött már nem ez van, mint azelőtt. Csak nézitek egymást és megfagy a levegő, csak ölelnéd és csókolnád, és elmondanád, hogy hiányzik ha nincs veled, de nem lehet. Kirohannál, hogy üvölts, mert nem lehet a tiéd. Csak összekuporodva ülsz, és hallgatod őt miről beszél, figyeled őt, a mozdulatait, a szemét, a bőrét, a karját, amivel nemrég még téged ölelt, és a szívedbe mar a fájdalom, mert az a szem már nem fog úgy rád nézni, mint azelőtt. Már nem túrhatsz bele a selymes hajába. Már nem érintheted a bőrét. Már nem csókolhatod a száját. Már nem. Soha többé. De mikor utoljára érintett, ölelt és csókolt azt nem felejted el, egyetlen percet sem felejtesz el abból, amit együtt töltöttetek, és ha csak rövid időre is, és még ha titokban is melletted volt, a tied volt még ha nem is egészen, de bele sem gondoltál, hogy ez az utolsó csók, az utolsó ölelés. Talán akkor jobban magadhoz szorítod, vagy hevesebben csókolod meg, ha tudod, hogy ez az utolsó alkalom. De nem gondoltad végig, féltél és iszonyúan fájt. Mit kellett volna tenned? Miért engedted el? Már csak a kérdéseid vannak, amelyekre annyiféle választ adhatnál, de nem találsz megfelelőt. Nem tudod mi lett volna, ha.... Talán semmi, mert a sors dönti el, hogy kihez ad hozzá, és hogy kit vesz el tőled... Már csak a ropogásokat hallod, a szíved ezer apró darabra tört. Talán így kellett lennie ha az eszedre hallgatsz, az volt a helyes, mert teljesen mások vagytok. Más életkor, más város, más célok, más légkör, más múlt, más jövő, de vágytok egymásra. A szívetek egymásért kalapál, boldogok vagytok együtt, de ez hosszú távon elég? Tudnátok élni egymásért és egymásnak? Hoznátok áldozatokat egymásért? És a legfontosabb: megérné? Nem tudod, csak abban vagy biztos, hogy beleszerettél, és hogy akarod úgy ahogy van mindenestől, bármilyen nehéz lesz, akarod, de neki több vesztenivalója van. A szíve szerint veled lenne, de az esze ellenkezik. De ő, bármilyen nehéz is, az eszére hallgat. Nem tehetsz ellene semmit. Nem öregedhetsz tíz évet, nem végezhetsz el három iskolát, nem vehetsz házat, autót, nem szerezhetsz tapasztalatot. Nem teheted. Pedig megtennéd érte. Érte mindent. Neki mindez megvan. De neked meglesz? Nem tudod mit hoz a sors. Talán egyszer valahol, valamikor, és lesz még egy csók és még egy ölelés. Ennyi, vagy talán több? Nem is sejtheted. Csak az időre vársz, hogy az majd segít, és eldönt mindent. De még mindig fáj. Látnod kell. Senki sem tudhatja körülötted, hogy megveszel érte, csak kopognak széthullt szíved darabjai, és csak a remény marad. A remény, hogy egyszer csörög a telefon, ő hív, vagy jön egy sms, egy e-mail, hogy 'hiányzol', hogy egyszer láthatod még úgy, hogy nincs ott senki más, csak te és ő. És akkor elmondhatod azt, amit eddig nem, hogy fontos, hogy érte élsz, hogy mindent megadnál neki amit csak kér. Vagy nem is mondanál semmit, csak a szemébe néznél mélyen, igazán, s talán egy pillanatra eldöntené a sorsotokat, rájönnél, hogy akar-e még, hogy van-e még remény, hogy élhetsz-e érte, vagy el kell felejtened örökre. Most a szíved darabjait keresed, össze akarod rakni, hogy újra tudj örülni. Ő egy érintéssel összerakna, de nem csörög a telefon, nem jön az sms. A remény marad csak, a türelem. Csak lopva figyeled. Hiszen a sors dönti el, hogy kihez ad hozzá, és hogy kit vesz el tőled. Így te is a sorsra bízod.. Úgyis ő dönti el." ♥